BUSH II. Konferencia

A BUSH projekt második alkalommal, 2013. március 8-án, rendez konferenciát, ahol az építőipari szakképzéssel kapcsolatos témák kerülnek bemutatásra és megvitatásra.

A konferencia célja, hogy bemutassa a projekt szakmai előrehaladását, megossza a szélesebb szakmai közönséggel a készülő útiterv részleteit és megvitassa a dokumentumba megfogalmazni tervezett intézkedési javaslatokat. A BUSH konzorcium fontosnak tartja, hogy az útiterv olyan javaslatokat tartalmazzon, melyek a szakma és a szakminisztériumok konszenzusán alapulnak ezért a konferencián teret kívánunk biztosítani a BUSH projekt platform tagjainak valamint a többi résztvevő szervezeteknek, hogy véleményüket megvitathassák ezzel formálva az útiterv végleges tartalmát.

A konferencia időpontja: 2013. március 8. péntek.

Helyszíne: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Központi épület, I. emelet 93-95 számú konferenciaterem; 1111 Budapest, Műegyetem rakpart 3.

Amennyiben részt kíván venni a konferencián úgy kérjük, legkésőbb 2013. március 6. napjáig az alábbi linken elérhető jelentkezési lap kitöltésével jelezze részvételi szándékát. Az e-mailben is megküldött linkre kattintva megjelenik a regisztrációs felület.

Jelentkezési lap: https://docs.google.com/forms/d/1yhKua1WbjZ5weNDbEJj5IWCwe8nz–fwcmGrCvXWHkc/viewform

A részvétel ingyenes, azonban az esemény zártkörű, belépést csak a meghívott és regisztrált vendégek számára tudunk biztosítani!

Kapcsolattartó: Hujber Dorottya – ÉMI Nonprofit Kft.

E-mail: dhujber@emi.hu; telefon: +36-1-372-6143

BUSH_konferencia_program

BUSH_konferencia_meghivo_2013_03_08

BUSH_konferencia_ismerteto_2013_03_08

BUSH_konferencia_sajtóközlemény

BUSH_konferencia_vitaindító

III. Országos Szakiskolai és Szaktanári Konferencia

A 2013. január 1-én felnőttképzésben is hatályossá váló Országos Képzési Jegyzék, ezzel párhuzamosan a megújuló energiák növekvő szerepe az épületgépészetben új helyzet elé állítja a felnőttképző intézményeket. Ezen témakörökben szeretnénk eszmét cserélni, új irányokat, lehetőségeket megfogalmazni a november 10-én tartandó III. Országos Szakiskolai és Szaktanári Konferencia az épületgépészeti szakképzésről című programon, melynek helyszínét a Simonyi Károly Szakközépiskola és Szakiskola Megújuló Szakképzés Háza adja. Az esemény szervezője a Magyar Épületgépészek Szövetsége.

A rendezvényen a Build Up Skills Hungary projekt kerekasztal megbeszélésére is sor kerül, ahol az épületenergetikai felújításokkal kapcsolatos szak- és felnőttképzések lehetséges fejlesztési irányairól kívánjuk a résztvevők véleményét megismerni.

Program

Unios országok együttműködése az építőipari képzések fejlesztéséért

A BUSH projekt büszkén mutatja be az első elért eredményeit a Helyzetértékelő tanulmánya kapcsán az Épületgépész szakmai folyóirat 2012. évi 2.számában. A Magyar Épületgépész Szövetség lapjából kiderül, hogy melyek azok az építőipari szakterületek melyekben a szakemberek felkészültségén szükséges képzéssel javítani.

 

Együtt az építőiparban dolgozók szakmai felkészültségéért

A Build Up Skills Hungary (BUSH) projekt első konferenciáját rendezték meg 2012. október 26-án Budapesten az építőipari és szakoktatási intézmények részvételével. A rendezvény célja, hogy bemutassa a projektben elkészült „A magyar épület-energiahatékonysággal és megújuló energia használattal kapcsolatos képzési adottságokról és igényekről” címet viselő helyzetfeltáró tanulmány eredményeit, a szélesebb szakmai közönségnek és megvitassa azokat a szakképzési lehetőségeket, amelyek jelenleg rendelkezésre állnak az építőiparban dolgozó szakemberek számára.

 A rendezvény a helyzetfeltáró tanulmány lényegi elemeit és struktúráját követve nyújtott mélyebb betekintést a résztvevőknek a BUSH projektkonzorcium munkájába.

Matuz Géza az ÉMI Nonprofit Kft. vezérigazgató-helyettese részleteiben bemutatta a BUSH projekt fontosságának mibenlétét és elmondta, hogy az Európai Bizottság kiemelt ügyként kezeli a nehéz helyzetben lévő építőipar megsegítését és ezért az Intelligens Energia – Európa programon keresztül kiemelten támogatja a 30 európai országban párhuzamosan futó Build Up Skills projekteket. A kezdeményezés célja, hogy az energia hatékonyság és a megújuló energia témaköre beemelésre kerüljön, készség szinten az építőiparban dolgozó, szakképzett munkaerő folyamatos (szak)képzési rendszerébe.

A 2011. novemberében indult projekt most mutatkozott be először a szélesebb szakmai közönség előtt. A konferencia szervezője és a projektkonzorcium vezetője az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. A magas szakmai színvonalat a projektben partnerként résztvevő Nemzeti Munkaügyi Hivatal, a Magyar Építőanyagipari Szövetség, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Magyar Épületgépészek Szövetsége biztosítja.

A tanulmány részleteiben mutatja be azokat a stratégiákat és jogszabályi környezetet, amelyek befolyással bírnak az építésgazdaságra, az épületenergetikai követelményekre és a szakképzés, felnőttképzés irányvonalaira. Varga Tamás a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Zöldgazdaság-fejlesztési Főosztályvezetője ezért, a konferencián ismertette az Európai Unió 2020-ra kitűzött energiai és klímapolitikai céljait, valamint az energiahatékonysághoz és megújuló energiaforrások használatához kapcsolódó kormányzati célkitűzéseket. A legnagyobb energiahatékonysági potenciált az épületek felújításában és a fűtési-hűtési rendszerek energetikai korszerűsítésében látja a kormány, tekintettel arra, hogy a 4,2 milliós hazai épületállomány 70 %-a felújításra szorul. Ezért 2030-ra, célkitűzésként jelenik meg az épületállomány fűtési energiaigényének 30 %-os csökkentése.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és az ÉMI Nonprofit Kft. elismert szakértők bevonásával készíti el az uniós irányelvekkel összhangban, a Nemzeti Épületenergetikai Stratégiát, mely fontos iránymutatója lesz a jövőbeni épületenergetikai felújítási programok tervezésének is.

A konferencián Glattfelder Béla európai parlamenti képviselő és egyben a Megújuló Energia Platform és a Magyar Szolár Szövetség elnöke a megújuló energia hasznosításának előmozdítására hívta fel a figyelmet. Beszédében kitért a Megújuló Energia Irányelvben megfogalmazott képesítési és minősítési rendszerek bevezetésének fontosságára, a biomassza, a napenergia és a hőszivattyúk tekintetében.

Palotai Péter a Nemzeti Munkaügyi Hivatal szakmai tanácsadója részleteiben ismertette helyzetfeltáró tanulmányt, amely az építőipari és oktatási valamint képzési intézmények bevonásával készült és szakmapolitikai, valamint képzéssel kapcsolatos kihívásokat, gazdasági akadályokat és humánerőforrás oldali problémákat tár föl, amelyek közül némelyikre, a későbbiekben elkészítendő útitervben, megoldást szeretne kínálni a projekt. Csaknem 300 intézmény megkérdezésének eredményeként elmondható, hogy a nyílászáró szerelő, épületszigetelő, központi fűtés és csőhálózat szerelő, kőműves és az épületgépész technikusok szakmai felkészültségén szükséges javítani, és mindezekre kiemelt figyelmet fordítani.

A konferencia második felében bemutatásra kerültek a tanulmány felnőttképzés helyzetértékelésével foglalkozó, részben megtalálható jelenleg rendelkezésre álló főbb építőipari képzési formák.

Kakusziné Körtvélyesi Anikó a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara képviseletében ismertette az Országos Képzési Jegyzék közelmúltban bekövetkezett változásait, különös tekintettel az építőipari ágazatokra. Az új rendszer igyekszik kielégíteni a folyamatos piaci igényeket és ésszerűbb, átláthatóbb képzést biztosítani azáltal, hogy 2012. július hónapban, összességében a korábbi 1303 helyett, 632-re csökkentették a szakképesítések számát. Ennek következtében, a 63 építőipari szakképesítés helyett, jelenleg 29 áll rendelkezésre. Az OKJ gyakorlati tapasztalatait Vlcsko Pál, a Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium szakmai főigazgató-helyettese osztotta meg a résztvevőkkel. Előadásában kiemelte, hogy a szakképesítés-ráépülés forma magas óraszáma miatt (olykor 1440 óra) nem alkalmas a munka melletti felnőttképzésben való részvételre. A „Minősített égéstermék-elvezető berendezés építők, szerelők” elnevezésű akkreditált építőipari képzés struktúráját, követelményeit és gyakorlati tapasztalatai Haszmann Iván az ÉMI Nonprofit Kft. tudományos osztályvezetője mutatta be. Tanúsítványt az kaphat, aki az öt napos intenzív képzés után sikeresen vizsgázik, és referencia munkát mutat be.Végül Varga Pál, a Naplopó Kft. ügyvezetője a cég által szervezett „Napkollektoros rendszerek tervezése, kivitelezése” elnevezésű programon keresztül ismertette a vállalati gyakorlat-orientált képzés egy konkrét példáját, amely 6 órás oktatás keretében naprakész tudásanyagot kínál a napkollektoros rendszereket kivitelező vállalkozások munkatársai számára.

 Az előadások után, kerekasztal beszélgetésre került sor a konferencia előadóival, ahol élénk vita folyt arról, hogy a megvalósult és bemutatott képzések tapasztalatai alapján milyen képzési rendszer biztosíthatná leginkább a megfelelő szaktudású, folyamatosan képzett szakemberállomány meglétét az EU 2020-as energiapolitikai céljainak teljesülésének figyelembe vételével. A résztvevők többsége egyetértett abban, hogy egy megfelelő – folyamatosan frissülő – szakmai színvonalú iskolarendszerű alapképzésre épülve, egy rugalmas és gyakorlatias továbbképzési rendszer biztosítása szükséges az építőiparban dolgozó szakemberek számára. Ennek megvalósítása lehetséges kötelezően előírt vizsgához kötött hatósági képzés keretében, vagy vállalkozások és szakmai szervezetek összefogásával indított akkreditált továbbképzések formájában is. A projekt további célja, ezen lehetőségek fejlesztésének további vizsgálata és egy útiterv kidolgozása, mely átfogó képzési és tanúsítási rendszer létrehozását, illetve a már meglévőek fejlesztését kívánja elérni.

Előadások:

Matuz Geza – BUSH projekt bemutatasa

Varga Tamas_NFM_eloadas_Energiahatekonysag, megujulo energiaforrasok, celkituzesek es szabalyozasi rendszer

Palotai Peter_Helyzetfeltaro tanulmany bemutatasa

Kakuszine Kortvelyesi Aniko_OKJ valtozas  Kiegészítő dokumentumok: Új OKJ épületgépész struktúra 2012 ; Épületgépészeti szakkompetenciaterületek

Vlcsko Pal_OKJ a gyakorlatban

Haszmann Ivan – Akkreditalt epitoipari kepzes gyakorlati tapasztalatai

Varga Pal – Vallalati kepzes gyakorlati tapasztalatai

Tanulmány:

BUSH_Helyzetertekelo tanulmany_2012.oktober

Sajtóközlemény:

BUSH_konferencia_sajtóközlemény

Eredmények, összefoglaló:

BUSH_konferencia_összefoglaló

 

Helyzetelemzés

A BUSH projekt egyik fő célja, hogy egy értékelést készítsen a hazai építésgazdaság illetve a szakképzés, felnőttképzés helyzetéről az Európai Unió 2020-ra kitűzött energiahatékonysági és megújuló energia hasznosítási célértékeinek teljesítésének tükrében. A helyzetelemzés célja a problémák, hiányosságok feltárása és javaslatok megfogalmazása. A „Helyzetértékelő tanulmány a magyar épület-energiahatékonysággal és megújuló energia használattal kapcsolatos képzési adottságokról és igényekről” című dokumentum elkészült és letölthető.

BUSH_Helyzetertekelo tanulmany_2012.oktober

 A jelen tanulmány elkészítésének három fő célja van:

1, az épületenergetikai fejlesztésekkel kapcsolatos – tágabb értelemben vett – környezet elemzése és értékelése,

2,  a feltárt hiányosságok, problémák alapján következtetések, javaslatok, ajánlások megfogalmazása,

3, partnerség-építés, azaz az elért eredmények és feltárt hiányosságok minél szélesebb körű szakmai egyeztetése

Célunk eléréshez két, egymás mellett haladó úton indultunk el: az építésgazdasági fejezetek és a szakképzési, felnőttképzési fejezetek a jelenlegi magyar állapotokat rögzítik, hogy a tanulmány utolsó harmadában ismertetett kérdőíves felmérés eredményei már a közös célról, az épület-energiahatékonysággal és megújuló energia használattal kapcsolatos képzési adottságokról és igényekről mutassanak képet.

Kiegészítő információk a foglalkoztatási hatásokról

Az épületenergetikai korszerűsítések foglalkoztatási hatásairól a legrészletesebb elemzést a Közép Európai Egyetem kutatócsoportja végezte, amely az elkövetkező 20-40 évre évi 100-250 ezer lakás felújításával számol és 43-131 ezer fő foglalkoztatottság-növekedést számszerűsített 2020-ra. Tanulmány címe: Egy nagyszabású, energia-megtakarítást célzó, komplex épületfelújítási program hatása a foglalkoztatásra Magyarországon. A Nemzeti Energiastratégia Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont által készített gazdasági hatáselemzése is ebből az elemzésből indul ki és adja meg a várható munkahely teremtési hatást (48 old).

Build Up Skills Hungary I. Konferencia

A Build Up Skills Hungary projektben elkészült Helyzetértékelő tanulmány „A magyar épület-energiahatékonysággal és megújuló energia használattal kapcsolatos képzési adottságokról és igényekről” kerül bemutatásra a 2012. október 26-án megrendezésre kerülő Build Up Skills Hungary I. konferenciáján, ahova minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk.

Az eseménnyel párhuzamosan kerül megrendezésre a Valóságos Kincsesbánya V. Fóruma, melynek első előadásai egyben a BUSH konferencia nyitó előadásai is. A Fórum első és utolsó szekcióira is szeretettel várjuk Önt.

A Build Up Skills kezdeményezés keretében – 30 európai országban párhuzamosan – futó projektek közös célja az energia hatékonyság és megújuló energia témakör beemelése készség szinten az építőiparban dolgozó szakképzett munkaerő folyamatos (szak)képzési rendszerébe. A kezdeményezés lehetővé teszi nemzeti útitervek kidolgozását, melyek átfogó képzési és tanúsítási rendszerek létrehozását, illetve a már meglévők fejlesztését kívánják elérni.

Az útiterv kidolgozását megelőzően sor került egy helyzetfeltáró tanulmány elkészítésére, amely a magyar épületenergia-hatékonysággal és megújuló energia használattal kapcsolatos képzési adottságokat és igényeket vizsgálja.

A projektben első alkalommal megrendezésre kerülő konferencia célja, hogy bemutassa a helyzetfeltáró tanulmány eredményeit a szélesebb szakmai közönségnek és megvitassa azokat a szakképzési lehetőségeket, melyek jelenleg rendelkezésre állnak az építőiparban dolgozó szakemberek számára.

Az esemény házigazdája: ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft.

A konferencia ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékát kérjük a kitöltött regisztrációs lap tszilagyi@emi.hu e-mail címre történő visszaküldésével legkésőbb  2012. október 24-ig jelezze.

BUSH_I_konferencia program

BUSH_I_konferencia_Jelentkezesi lap

BUSH_1_konferencia_sajtóközlemény

BUSH_1_konferencia_vitaindító